Blog
Puffadás

A puffadás manapság nagyon gyakori tünet. Ez a has kitágulását jelenti étkezés, illetve szénsavas italok vagy sör fogyasztása után. Ennek a tünetnek az okát a bélben és különösen a vékonybélben a gáz mennyiségének növekedése magyarázza.
Sok évvel ezelőtt azt mondták, hogy a puffadás annak a ténynek köszönhető, hogy túl gyorsan eszünk és túl sok levegőt nyelünk le az ételekkel, de aztán kimutatták, hogy az oxigén, a nitrogén és a szén-dioxid könnyen áthatol a gyomor nyálkahártyáján, bejut a véráramlatba, majd a tüdőbe, ahonnan kilélegezzük. Egy másik hipotézis, amelyet a klinikai vizsgálatok megerősítettek, az volt, hogy napközben megváltozik a hasizmok tónusza és a rekeszizom görbülete. Meg vagyok győződve arról, hogy a rekeszizom görbületének a belek lenyomásával történő ellapulása, valamint a hasi izmok ellazulása felelős a puffadás kialakulásáért, szoros kapcsolatban lévén a betegek stressz szintjével, amint azt egy olasz tanulmány kimutatta. [1]
A puffadás másik fontos hipotézise a bakteriális gáztermelés a bélben. Az utóbbi években a mikrobiótára (az összes emésztőrendszerben élő mikroorganizmusra) vonatkozó tudományos kutatások megsokszorozódtak, és kimutatták, hogy a puffadás nagyrészt a bakteriális gáztermelésnek köszönhető, az egyszerű szénhidrátok lebomlásának eredményeként (cukor, kenyér, tészta, burgonya, magas cukortartalomú gyümölcs stb.). Leírták a vékonybél bakteriális túlpopulációját is, amely jellemzően puffadással és hasmenéssel jár. A kiegyensúlyozatlan mikrobiota (diszbiózis) gáz túltermelést és megnövekedett bél aktivitást (bél reakcióképességet) okoz – vagyis hasmenést. Az első étrendre alapozott kezelés, amely hatékonynak bizonyult az irritábilis bél szindróma kezelésében, a FODMAP diéta volt [2]. A közelmúltban bebizonyosodott az is, hogy a FODMAP diéta javítja a diszbiózist (a mikrobiota egyensúlyhiányát), így csökkentve a gáztermelést. [3]
A diszbiózis kezelésének másik módja a Rifaximin nevezetű antibiotikum használata [4]. A probléma az, hogy ez az antibiotikum nem szelektív, és a bél összes baktériumfajára hat, nem csak azokra, amelyek a gáz túltermelését eredményezik. A kezelés eredménye nem tartós, néhány hónap után a tünetek visszatérnek. A végtelen antibiotikum-kezeléssel való megoldás minden bizonnyal nem kivitelezhető.
Manapság, amikor tudjuk, hogy a puffadást és az irritábilis bél szindrómát diszbiózis okozza, a leghatékonyabb gyógyszernek egy probiotikumnak kell lennie. Képesnek kell lennie arra, hogy a gyomorsavnak ellenáljon, a patkóbél első részében lévő epe alkotórészein és a hasnyálmirigy enzimeken átjusson, majd szaporodjon a bélben, és képes legyen “a rendet visszaállítani ” a különböző fajokhoz tartozó baktériumok számának szabályozása által.
A Megasporebiotic az a probiotikum, amely valóban betartja a WHO szabályozását – “Probiotikumnak nevezzük azokat a baktériumokat, gombákat, melyek szájon keresztül bejutva, élve elérik a vastagbelet, majd ott megtapadva a gazdaszervezet számára hasznos funkciót töltenek be”. Profilja megfelel a fenti leírásnak, mivel összetétele ötféle sporulált bacillus keverékét tartalmaz, amelyek képesek átjutni a gyomorgáton, szaporodni a bélben, majd igazi „bélrendfenntartóként” viselkedni a természetes antibiotikumok és antioxidánsok által, amelyeket termelnek. A Megasporebioticummal hatékonyan szabadulhat meg a puffadástól vagy az irritábilis bél szindróma egyéb tüneteitől.
Hogyan kell alkalmazni?
Ha orvosa nem javasolja másként, akkor a kezelést napi 1 kapszulával ebéd közben kezdje, egy hétig, majd az adagot napi 2 kapszulára növelheti. Kisgyermekek esetében (1-4 éves korban) kezdik ½ kapszulával, majd 2 hét elteltével az adagot 1 kapszulára növelik. Az egyetlen mellékhatás a hasmenés lehet. Ennek megjelenése esetén, a kezelést le kell állítani, és néhány nap elteltével folytatni lehet a kezdeti adagnál alacsonyabb adaggal. Az adag növelése csak 2–4 hét elteltével lehetséges.
Meddig kell a kezelést alkalmazni?
A megasporebiotikus kezelés jótékony hatásai 10-14 nap elteltével jelentkezhetnek, de a kezelést legalább 3 hónapig folytatni kell. Ha a puffadás és egyéb hasi panaszok ismételt antibiotikum-alkalmazást követően jelentkeztek (az elmúlt 6 hónapban 2-3 kúra), akkor a kezelés időtartamának legalább 6 hónapnak kell lennie. A bél-mikrobióta olyan szervezet, amely bennünk él, és 10x számosabb, mint a sejtjeink, így hosszú időbe telik, hogy helyreállítsuk. 2018-ban közzétettek egy Megasporebiotikkal végzett klinikai vizsgálatot, amely bizonyítja a mikrobiota módosulását e probiotikum használatát követően.
Az étrend számít-e a kezelés során?
A kiegyensúlyozatlan baktériumflóra az egészségtelen étrend következménye. Nagyon fontos, hogy mit eszünk, és következésképpen, mivel tápláljuk saját emésztőrendszerünkben élő baktériumainkat. Számos növényi rostra van szükségük – összetett szénhidrátokra – rövid láncú zsírsavak (SCFA) szintéziséhez, amelyek nélkülözhetetlenek a bélsejtek egészsége szempontjából. Kérjük, forduljon egy tapasztalt táplálkozási szakemberhez, hogy erősítse meg a Megasporebiotic hatását a megfelelő étrenddel . (www.diasan.ro vagy www.facebook.com/nutritionist.noemi)
[1] Barba, E., Burri, E., Accarino, A. et al. Abdomino-thoracic mechanisms of functional abdominal distension and correction by biofeedback. Gastroenterology. 2015; 148: 732–738
Agrawal, A. and Whorwell, P.J. Review article: abdominal bloating and distension in functional gastrointestinal disorders–epidemiology and exploration of possible mechanisms. Aliment Pharmacol Ther. 2008; 27: 2–10
[2] Gibson PR1, Shepherd SJ.Evidence-based dietary management of functional gastrointestinal symptoms: The FODMAP approach. J Gastroenterol Hepatol. 2010 Feb;25(2):252-8. doi: 10.1111/j.1440-1746.2009.06149.x.
[3] Sloan TJ, Jalanka J, Major GAD et al. A low FODMAP diet is associated with changes in the microbiota and reduction in breath hydrogen but not colonic volume in healthy subjects.PLoS One. 2018 Jul 26;13(7):e0201410. doi: 10.1371/journal.pone.0201410. eCollection 2018.
[4] Gatta L, Scarpignato C.Systematic review with meta-analysis: rifaximin is effective and safe for the treatment of small intestine bacterial overgrowth.Aliment Pharmacol Ther. 2017 Mar;45(5):604-616. doi: 10.1111/apt.13928. Epub 2017 Jan 12. Review